Background
Thumbnail
Icon

5 érdekes tény a napenergiáról és a napelemekről

 

5 érdekes tény a napenergiáról és a napelemekről

Az Európai Unió 2050-re vállalta a teljes karbonsemlegesség elérését, vagyis kevesebb, mint három évtized alatt teljes egészében át kell térnünk a zöld energia használatára. Magyarország földrajzi adottságai és a napsütéses órák viszonylag magas száma leginkább a napenergia hasznosítását teszik lehetővé, amit egyre többen ismernek fel. Ennek köszönhetően az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a napenergia és annak felhasználása iránt, ugyanakkor még mindig számos tévhit él a köztudatban a napenergiával kapcsolatban – ezek közül igyekszünk most eloszlatni néhányat.

   

1. A fotovoltaikus jelenség már majdnem két évszázada ismert

1839-ben Alexandre Edmond Becquerel fedezte fel a fotovoltaikus hatást, vagyis azt, hogy a napsugarakból elektromos áramot lehet előállítani. Az első napelemcellára azonban több mint 100 évet kellett várni, azt ugyanis csak 1941-ben találta fel Russell Ohl. Az első kereskedelmi forgalomban is kapható panelt a Bell Laboratories dobta piacra 1954-ben. Széles körben azonban csak a 20. század végén kezdték el használni. Lassú elterjedésük oka elsősorban a napelemek magas gyártási költsége és nem túl hatékony működése volt.

   

2. A mai napelemek várható élettartama legalább 25 év

A legmegbízhatóbb gyártók ennyi ideig vállalnak garanciát a napelemek működésére, ami azt jelenti, hogy hosszú éveken át nem kell aggódnunk a garanciális javítások miatt. A hosszú élettartam annak köszönhető, hogy a napelemekben nincsenek mozgó alkatrészek, és nem igényelnek karbantartást. Ráadásul a beígért 25 év nem is a maximum, hiszen jó eséllyel az után is működőképesek lesznek, ha elérik várható élettartamuk végét.

   

3. Manapság a napelemek jóval hatékonyabbak, mint korábban

Az első napelemek még az 1%-os hatékonyságot sem érték el, vagyis a napfény energiájának kevesebb, mint 1%-át tudták átalakítani elektromos árammá. Ezzel szemben a 2020-ban értékesített napelemek többsége már 15-20% közötti hatásfokkal rendelkezett, sőt létezik már a prototípusa olyan szilícium napelemeknek, amelyek akár 26% vagy afölötti hatékonysággal bírnak.

   

4. A napelemek közvetlen napsütés nélkül is képesek elektromos áramot előállítani

Még ha a Nap nem is süt közvetlenül a panelekre – vagy éppen felhős az idő –, a visszaverődő fényt a napelemcellák felfogják, és felhasználják az energiatermeléshez. Ennek ellenére fontos a telepítést megelőző szimuláció, mert csak úgy lehet eldönteni, hogy megéri-e napelemet szerelni egy adott ingatlan tetejére, vagy sem.

   

5. Kiapadhatatlan energiaforrás a napenergia

A Föld felszínét 1 óra alatt érő napenergia mennyisége megegyezik a bolygón élő emberek 1 éves energiafogyasztásával. Ha 100%-ban tudnánk hasznosítani, akkor 20 napnyi napsütéssel ugyanannyi energiát lehetne előállítani, mint a Föld teljes szén-, olaj- és földgázkészlete együttvéve. Ráadásul a napenergia soha nem fogy el, előállításával nem kell szennyeznünk a környezetünket.

A PV Napenergia prémium minőségű napelemek telepítését vállalja lakossági és nagyvállalati ügyfelek számára egyaránt. Korszerű és komplex energetikai megoldások a PV Napenergia szakembereitől – a jövő energiája most!

Megosztás