Rohan az idő, hiszen szeptember második felében rendezték meg a Bravoexpo 2024-et, ahol a Bravogroup Holding tagvállalataként a PV Napenergia is kiállítóként és előadóként szerepelt.
2020-ban fuzionáltunk a Bravogrouppal azzal a céllal, hogy egy fejlett, innovatív gazdasági közösség tagjai legyünk, ezzel jelentősen növelve lehetőségeinket. Az elmúlt közel négy év során értékes szakmai és emberi kapcsolatokra leltünk a cégcsoporton belül, amelyek gazdasági eredményen túl igazolták az összekapcsolódásunkat. A Bravoexpo kiváló lehetőséget biztosít a tagvállalatok bemutatkozására és az üzleti kapcsolatok fejlesztésére. A cégcsoport egyik legnagyobb értéke a tudás és a tudásmegosztás. Ennek jegyében a szervezők 19 szakmai előadással bővítették a látogatók ismereteit, többek között a villamosenergia-piac, a mesterséges intelligencia és az IT-üzemeltetés témaköreiben.
A kísérőprogram részeként elektromos autók tesztvezetésére is lehetőség nyílt, ahol a meghívottak kipróbálhatták a Tesla és a BYD modelljeit. A PV Napenergia kiemelt támogatói voltak a JA Solar, Thinkwee és az Enerack, mely márkák termékeit napelem-telepítő partnereink a PV Store webshopjában is elérhetik.
























Fotók: Bátor Laca





