Energiaközösségek kialakítására nyert pályázatot a PV Napenergia Kft.

A hazai napelemes helyzet az éves szaldóelszámolás fokozatos kivezetésével jelentősen átalakul, ezért mind a lakosságnak, mind a napelemes szolgáltatóknak új megoldásokat kell keresniük a napenergia optimális felhasználására. A jövő egyik útja az energiaközösségek kialakítása lehet. Ennek a Németországban és Ausztriában már jól bejáratott rendszernek az a lényege, hogy több szereplő, közösen épít ki napelemes rendszert, az így megtermelt energiát pedig jogukban áll használni, tárolni és akár értékesíteni is. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az energiaközösségek célja nem a haszonszerzés, vagyis a minél nagyobb arányú értékesítés, sokkal inkább egy olyan rendszer kialakítása, ahol az energiaközösség tagjai egyformán és demokratikusan jutnak hozzá a megtermelt energiához, ezzel környezeti, gazdasági és szociális előnyöket nyújtva egymás számára.

A pályázat célja

A PV Napenergia Kft. az „Energiaközösségek kialakítását támogató több éves program megvalósítása keretében (2021-ÉMIMA)” pályázat egyik nyertese. Az elnyert 253.925.000 forint támogatásból a PV Napenergia társasházak tetejére fog napelemes rendszereket telepíteni, valamint kialakítja az ehhez kapcsolódó tároló- és költségmegosztó rendszereket 2024. július 1-i határidőig.

A tervezett műszaki tartalom

A tervezett 5 darab, összesen 180 kW-os napelemes rendszer 5 társaságházi lépcsőház összesen 55 lakásának villamos energia igényét fogja teljesen vagy részben fedezni. A megtermelt, de fel nem használt villamos energiát 2 darab 60 kWh kapacitású energiatároló rendszerben lehet majd eltárolni, illetve a társasháznál elektromos autótöltő telepítése is megvalósul. A rendszerbe bevont lakások számára okosmérők kerülnek kialakításra, míg az energia elosztását az EASY társasházi elosztó technológia telepítése biztosítja

Egyéb vállalások

A PV Napenergia ezenkívül vállalja

– az energiaközösség tagjainak és a tagokhoz kapcsolódó termelő és fogyasztó berendezések energetikai és pénzügyi paramétereinek a kezelését szolgáló adatbázis programrendszerének és a kapcsolódó számítógépes rendszerének a működtetését

– az energiaközösség tagjai és a tagokhoz kapcsolódó termelő és fogyasztó berendezések energetikai és pénzügyi paramétereinek a mérését és adatátvitelét szolgáló mérési-, adatátviteli és elszámolási rendszer működtetését

– az energiaközösség tagjai és a közösséggel szerződéses kapcsolatban álló külső szereplők (pl. területi villamos elosztói engedélyes, átviteli rendszerirányító, az energiaközösségen kívüli kereskedő, aggregátor) közötti adatátviteli, mérési és elszámolási rendszer működtetését

– az energiaközösség szervezeti formájának és irányítási módjának kialakítását

– az energiaközösség létrehozását megalapozó együttműködési, szerződéses, elszámolási keretek és üzleti modell kidolgozását.

Pályázati alapadatok

Pályázat megnevezése: „Energiaközösségek kialakítását támogató több éves program megvalósítása keretében (2021-ÉMIMA)”

Pályázat kiírója: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

Projekt kódja: 2021-ÉMI-MA-77

Támogatói okirat hatályba lépett: 2022. június 24.

Projekt kezdete: 2022. július 1.

Projekt tervezett zárása: 2024. július 1.

Kedvezményezett: PV Napenergia Kft.

Elnyert támogatás összege: 253.925.000,-Ft (100%-os intenzitás)

Projektmegvalósítás során Támogató/Közreműködő Szervezet: Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ Zrt.)

PV Napenergia – a jövő energiája most!